Köszöntő - A Jiaido-ról, a blogról és rólunk

Üdvözlünk!

Többes számban szólunk, mert egy lelkes csapat az, aki szeretettel köszönt! A „JIAIDO Aktív Meditáció”egy közösség blogja, amelybe Téged, legyél olvasó vagy gyakorló szeretettel invitálunk!
A Blog indításához annak a lelkesedésnek a tüze adta az inspirációt, hogy megosszuk mindenkivel a Jiaido gyakorlása során szerzett tapasztalatainkat, amelyek életünket alapjaiban formálták át. Egy olyan módszerre találtunk rá és lettünk aktív gyakorlói, amely mindenkinél egyformán működik.

Elérhetővé vált Magyarországon egy olyan belső harcművészet vagy másképp kifejezve mozgás-meditáció, amely újjáéleszti a tradicionális belső harcművészetet, annak minden ágával. Mozgás, harci mozdulatok, légzés, meditáció, zene, ének, tánc, kreativitás és ezek tudatos gyakorlása mind részei és eszközei voltak hajdanán a belső Önfejlődésnek. Hogyan születhetett meg napjainkban Jiaido? Az Alapító (élő mester) maga is járta az utat, az elme csendjét gyakorolta, majd ennek a belső Ön-vizsgálódásnak elérkezett a végéhez. Évekkel később, látva, hogy az embereknek szükségük van egy eszközre, egy lámpásra a belső fejlődéshez, amely követhető és illeszkedik a mai világhoz, megalkotta a Jiaido rendszerét.

Hatékonyságát mindannyian tapasztaljuk magunkon és követjük a társainkon is. Mit jelent ez? Megértettük, hogy mi a különbség az „élmény” és a „tapasztalat” között. Az élmény ideig-óráig emel magasba, utána visszakerülsz ugyanabba az állapotba, hol voltál. Ezt az élet számos területéről ismerjük. A tapasztalat egy AHA, egy villanykapcsolás, egy „most már értem!”. Innen indul az Önfejlődés, mert ezek a megértések, mint magok, ilyenkor talajt fognak, gyökeret vernek. Vagyis a sajátunkká válik, növekedésnek indul. Ami a sajátunkká vált, az pedig már elkezd megjelenni a beszédünkben, szemléletünkben, cselekedeteinkben. Így alakul át finoman a mindennapjaink minősége és megélése. Az változik, ahogy mi viszonyulunk magunkhoz, az eseményekhez és a
környezetünkhöz. Azt már rengetegszer hallottuk, hogy „Az események csak események. Ahogy a fű is csak fű.” Itt a kulcs, hogy azt hogyan is kell csinálni! :) Ebben a folyamatban támogat a Jiaido. Képes hosszútávon - mindezt kellemes környezetben és formában - olyan területeket átalakítani, amit önerőből korábban nem sikerült.
És ha rajtad már nem múlik, meghívunk, gyere, ismerkedj meg a Jiaido-val, egy élvezetes, sokszínű, komplex mozgás-meditációval!


Hetente újabb poszttal érkezünk, amelyekben kifejtjük részletesen a Jiaido ágait, módszerét, bemutatjuk a különböző elemeket mélységeiben, a gyakorlás különböző formáit és lesznek személyes beszámolók, tapasztalatok, az első pár óra mókás emlékeit is megmutatjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése